2011. december 31., szombat

Zsoltárok - kétnyelvű kiadás - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

A bibliai Zsoltárok könyve az ókori költészet egyik gyöngyszeme, ám
irodalmi értékén túl mintegy három évezreden át számos nemzedék merített
belőle hitet, reményt és vigasztalást, amire manapság ismét nagy szükségünk van.
A zsoltárok szerzői, Dávid király, a jeruzsálemi Szentély zenészei és mások őszintén
vallanak érzelmeikről, megpróbáltatásaikról, fájdalmaikról és főként töretlen hitükről,
kérve az egyetlen Örökkévaló Isten meghallgatását, segítségét.
Kétnyelvű /héber-magyar/ zsoltáros könyvet eddig csak a mártírhalált halt várpalotai
főrabbi, Singer Leó jelentetett meg az 1920-as években, illetve eddig csak az általunk
kiadott /de mintegy száz esztendővel ezelőtt átültetett / Teljes kétnyelvű Bibliában volt
olvasható. Ezért különösen indokoltnak éreztük az új magyar fordítás elkészítését és kiadását.
Bízunk benne, hogy a mai hazai olvasó megtalálja e könyvben a mindannyiunk számára oly
fontos vigaszt, reményt, lelki erőt és felüdülést.
(Raj Tamás)
A könyv új, bolti ára 4. 560 Ft
Karácsonyra még odaér! : )


Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 09:29
. Zsoltárok - kétnyelvű kiadás - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

HOBBYCUP USB áramellátású pohár melegít, matt ezüs - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

HOBBYCUP USB áramellátású pohár melegít, matt ezüst
USB áramellátású pohármelegítő. A talpban 4 USB (1, 1) elosztó is található. A forró kávé élménye az irodában is!
6957


Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 08:18
. HOBBYCUP USB áramellátású pohár melegít, matt ezüs - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

SAN FELICE dzseki, sídzseki XL-XXL - Jelenlegi ára: 999 Ft

Eladó a képeken látható, SAN FELICE márkájú XL- XXL-es dzseki vagy sídzseki. Vékony kapucni benne van a nyak részben (csuklónál és derékrésznél a gumi meg van nyúlva).
Ha kérdésed van, írj nyugodtan. Válaszolok.
A szállítási költség a vevőt terheli.


Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2011-12-31 07:45
. SAN FELICE dzseki, sídzseki XL-XXL - Jelenlegi ára: 999 Ft

Ujság - LUDAS MAGAZIN - 1975/2 - Jelenlegi ára: 300 Ft

Kérem, hogy licitálás előtt szíveskedjen elolvasni az
ismerj+ oldalamat !
A FOTÓN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN !


Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-12-28 07:20
. Ujság - LUDAS MAGAZIN - 1975/2 - Jelenlegi ára: 300 Ft

TRABANT SZERELÉS, AUTÓSZERELÉS - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Alapkönyv..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .


Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Az aukció vége: 2011-12-27 23:18
. TRABANT SZERELÉS, AUTÓSZERELÉS - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Figyelem! Régi antik réz díszes gyufatartó!!!! - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Ajánlom ezt a szép régi, hibátlan rézlemezből készült antik gyufatartót. Gyűjtőknek is ajánlom!!!
mérete: magassága 10, 5 cm, talpátmérője 8 cm



Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 20:59
. Figyelem! Régi antik réz díszes gyufatartó!!!! - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Téli cipő és papucs - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Eladó két férfi papucs.   40-es méret. És két férfi cipö


Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 20:29
. Téli cipő és papucs - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Új 48-as hosszú fekete sztreccs nadrág! - Jelenlegi ára: 990 Ft

Eladó új 48-as B. Wilson fekete, hosszú szárú sztreccs nadrág. A nadrágon 52-es méret van feltüntetve, de méretcsúszás miatt 48-as méretű hölgyekre jó! A nadrág eredeti ára 5990 Ft volt.


Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-23 18:17
. Új 48-as hosszú fekete sztreccs nadrág! - Jelenlegi ára: 990 Ft

Új olasz farmer - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó a képen látható, új, olasz farmer.
Kérésre lemérem.
Nézd meg a többi termékemet is!



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2012-01-06 16:45
. Új olasz farmer - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

2011. december 30., péntek

Rózsaszin párduc aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft


ha szeretnél egy ilyen sablont-nincs más teendöd-mint licitálni aukciómon
a sablonom: adolf666 készitette
az aukció inditásával kijelentem, hogy  a termék eladási-terjesztési jogával rendelkezem



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 16:44
. Rózsaszin párduc aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft

ipad tok, táska virágos rózsaszín - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

IPAD TOK termék leírás:
Válassz az ízlésednek megfelelő IPAD tokot, ami hozzád illik!
A tok NEOPRÉM anyagból van, ami megvédi az Ipadot (Tablet PC-t) attól, hogy összekarcolódjon és beporosodjon.
Nagyon jó tapintású, vízhatlan neoprém anyagból van a táska.
Könnyen takarítható és gyorsan szárad az anyagának köszönhetően.
Minden korosztály számára megfelelő ajándék karácsonyra!
Budapesten belül személyes átvétel javasolt!
Vidékre postai levélként megfelelő borítékban.
A postaköltségek a vevőt terhelik.



Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-24 16:29
. ipad tok, táska virágos rózsaszín - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

24-es női városi kerékpár, MTB. - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Eladó a képen látható kerékpár.
Néhány használati sérüléssel, apróbb karcolások leverődések
Kérlek nézd meg a többi termékemet is.
Kérdésre szívesen válaszolok.


Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 14:18
. 24-es női városi kerékpár, MTB. - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

bronz színű falevél Karkötő - Jelenlegi ára: 700 Ft

  többsoros   kis levelekből álló bronz színű Karkötő!
BÁRMI KÉRDÉSED VAN ÍRJ, SZÍVESEN VÁLASZOLOK!


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2012-01-06 07:47
. bronz színű falevél Karkötő - Jelenlegi ára: 700 Ft

PUMA NEDVED CSEH 11-es mez - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Eladó egy alig használt NEDVED 11-es eredeti cseh válogatott mez.  
További márkás mezekért nézd meg a többi aukciómat is!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-23 07:44
. PUMA NEDVED CSEH 11-es mez - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Virágcsendélet olajkép - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

60x70cm méretű szignált olajfestmény. Keretben . Cézanne másolat. Habits szignóval.



Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-22 07:39
. Virágcsendélet olajkép - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

2 db Next kisfiú felső 6-9 hó - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eladó a képen látható, 2 db Next felső a képen látható állapotban 6-9 hónapos kisfiú részére.
Minden kérdésre szívesen válaszolok.
Állat- és dohányfüst mentes háztartásból.
Kérlek nézd meg a többi termékem és spórolj a postaköltségen.
Fontos! Amennyiben Karácsony előtt szeretnéd megkapni a terméket kérlek olvass tovább! Karácsony előtti utolsó postázási nap december 20-a kedd, így a december 19-ig rendezett aukciókat tudom postázni. Természetesen ez a személyes átvételre nem vonatkozik : -) Köszönöm a figyelmedet!


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-29 23:48
. 2 db Next kisfiú felső 6-9 hó - Jelenlegi ára: 500 Ft

FISHBONE rózsaszín EZÜST koponyás XS/S FŰZŐ e15. - Jelenlegi ára: 1 Ft

SZIA!
HA TE IS SZERETSZ ÖLTÖZKÖDNI ÉS A LEHETŐ LEGOLCSÓBBAN RENGETEG VILÁGMÁRKA KÖZÜL SZERETNÉL VÁLOGATNI,
KRÉM ÉS EXTRA MINŐSÉGŰ RUHÁK KÖZÖTT, AKKOR MEGTALÁLTAD A HELYET AMIT MINDIG IS KERESTÉL.
NÁLAM MINDEN SZÉP, EGYEDI, TRENDI RUHA 1 FORINTRÓL INDUL!!
VÁSÁRLÁSODÉRT CSERÉBE KÜLÖNBÖZŐ KEDVEZMÉNYEKBEN RÉSZESÍTELEK:
- 10 DARAB VAGY TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ.
- 5000 GRAMMIG CSOMAGKÉNT A POSTAKÖLTSÉG 1050FT HELYETT 932FT.
- TERMÉKÖSSZEVONÁSRA NÁLAM 14 NAPIG VAN LEHETŐSÉGED.
NÉZZ MEG A TÖBBI AUKCIÓMAT IS, BIZTOSAN TALÁLSZ KEDVEDRE VALÓT!
AZ AUKCIÓ TÁRGYA A KÉPEN SZEREPLŐ:
FISHBONE MÁRKÁJÚ, FÉNYES PINK SZÍNŰ, MELLÉN EZÜST CSILLÁMPOROS KOPONYÁS MINTÁS, SELYEM BÉLÉSES, EGYIK OLDALT CIPZÁROS, MEREVÍTŐS, EXTRA TRENDI FŰZŐ.
NAGYON TRENDI, TESTHEZ ÁLLÓ, CSAJOS, SEXY DARAB!
HIBÁTLAN, ÚJSZERŰ!
ANYAGA: POLIÉSZTER/ELASZTÁN
MÉRETE: XS/S - 34/36
HOSSZ: 35 CM
MELL: 37-39 CM
UJJ: 0 CM
A MELL, DERÉK, CSÍPŐ, COMB MÉRETEKET KÉTSZER KELL VENNI!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 22:16
. FISHBONE rózsaszín EZÜST koponyás XS/S FŰZŐ e15. - Jelenlegi ára: 1 Ft

Pampers 30/ db - Jelenlegi ára: 3 720 Ft

Kicsit túl vásároltuk magunkat és két 62 db-os Pampers activebaby pelus ránk marat. Mivel kinötük szeretném eladni. A képet ugyan innen a vaterárol töltöttem de pont ugyan ez.


Jelenlegi ára: 3 720 Ft

Az aukció vége: 2011-12-22 21:30
. Pampers 30/ db - Jelenlegi ára: 3 720 Ft

2011. december 29., csütörtök

LEÁRAZTUK 1Ft! 8részes ágynemű garnitúra! - Jelenlegi ára: 1 Ft


A lepedő mintázata és színe megegyezik a garnitúrával.
8 RÉSZES
méret: paplanhuzat  140x200cm(2db)
lepedő         220x240cm(1db)       
nagypárnahuzat 70x90cm(2db)
kispárnahuzat    40x50cm(2db)   díszpárnahuzat: 18x40cm ( 1db )
 pamut kevert szálas
Olvasd el a vásárlási-garanciális feltételeket vatera boltomban. Nyugodtan kérdezz-köszönöm.
JÓ LICITÁLÁST!!!!! !
Esetleg ha többet is megnyersz a postadíj marad 1050Ft. (kb. 10db-ig)
Ajánlott mosás: 30 fokon, kifordítva.
NÉZD MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS ÉRDEMES, MIVEL NAPONTA TESZEK FEL AKCIÓS TERMÉKEKET!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-18 21:30
. LEÁRAZTUK 1Ft! 8részes ágynemű garnitúra! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Hugo Boss Orange For Man 100ML Fóliás Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Hugo Boss Orange For Man 100ML Fóliás Új Férfi Parfüm.
A bolti ár töredékéért, a legkedvezőbb áron itt!
A képen látható termék kerül eladásra! Nem alternatív illat!!


Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Az aukció vége: 2011-12-18 21:14
. Hugo Boss Orange For Man 100ML Fóliás Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Mokador My Long White Drink kávé kapszula - Jelenlegi ára: 80 Ft

1 doboz tej kapszula.
A doboz 50 darab kapszulát tartalmaz.
1 kapszula ára bruttó 80 Ft.
Elsődlegesen Mokador kapszulás kávéfőzőkbe való, de tapasztalatunk alapján más márkák modelljeibe is jó.


Jelenlegi ára: 80 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 18:00
. Mokador My Long White Drink kávé kapszula - Jelenlegi ára: 80 Ft

Atmosphere kardigán - Jelenlegi ára: 800 Ft


Nagyon szép állatmintás kardigán.
3/4-es ujjú.
Minimálisan bolyhos.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-12-23 14:00
. Atmosphere kardigán - Jelenlegi ára: 800 Ft

OKAIDI csodás blézer,bélelt, ünnepekre is, NO PTK - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


OKAIDI
őrülten cuki, trendi, vagány kis kord blézer,
virágos vastag béléssel
Ujja felhajtható ha még hosszú lenne
Nagyon szép állapotban van, egyedi
Ünnepi alkalomra is nagyon jó!
Villámár esetén állom a postát!
Megfelelő ajánlat esetén korábban lezárom az aukciót, írj ha érdekel
Nézd meg a többi aukciómat is!


Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Az aukció vége: 2011-12-22 13:30
. OKAIDI csodás blézer,bélelt, ünnepekre is, NO PTK - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

KIS VITÉZSÉGI ÉREM,BRONZ FOKOZAT 1914-1918 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

A KÉPEN LÁTHATÓ, TISZTITATLAN EREDETI ÉRDEMÉREM. KÉRDÉSRE SZIVESEN VÁLASZOLOK.


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-26 12:45
. KIS VITÉZSÉGI ÉREM,BRONZ FOKOZAT 1914-1918 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

ACAI vitamin koleszterin öregedés 3000mg 120db - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

NYUGATINÁL AZONNAL ÁTVEHETŐ!
120 db lágyzselatin kapszula
3000mg
Adagolás 2 szem naponta!
Új, bontatlan csomagolásban!
Minőségét megőrzi 2012 július!!
A vitaminról:
Az Acai (ejtsd: ászáj vagy ászái) bogyó az amazóniai esőerdőben növő gyümölcs, melynek gyógyító hatása legendás.
Az acai bogyóban 10-szer annyi antioxidáns van, mint a szőlőben és 2x annyi, mint a kékáfonyában és a legjobb tápértékkel rendelkező gyümölcs­nek tartják a világon, mivel nagyon sok vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet, étkezési rostot tartalmaz.
A kutatások szerint elősegíti az emésztési rendszer egészséges működését, csökkenti a koleszterin-szintet és segít megállítani az idő előtti öregedést. Az emészthetetlen rostok csökkentik egyes rákfajták kialakulásának a veszélyét is.
A benne lévő omega 6 és 9 zsírsavak nélkülözhetetlenek az egészséges idegrendszer kialakulásá­hoz és regenerálódásához, segítenek meggyógyítani és megfiatalítani az izmokat, csökkentik az LDL, és fenntartják a HDL koleszterin-szintet. Az acai zsírsav aránya olyan, mint az olíva olajban. A gyümölcs majdnem tökéletes aminósav összeállítást tartalmaz. Az aminósavak létfontosságúak az izom megfelelő összehúzódásához, regenerációjához, fejlődéséhez, és az állóképesség, erő, folyamatos energiaellátás biztosításához. Az acai bogyónak antioxidáns, baktériumölő, gyulladáscsökkentő és antimutagén tulajdonsága van. Bőséges forrása az antocianinoknak, melyek a flavonoidok egy különálló csoportját alkot­ják. Az antocianinok akár 50 %-kal is tudják javítani az inzulin termelést!
Rendkívül gazdag szerves növényi fehérjében, ami emésztéskor nem termel koleszterint, könnyebben lebontató és szállítható az izmokhoz, mint az állati fehérje. Gazdag szénhidrátokban is, ami a munkához, mozgáshoz, sportoláshoz szükséges energiával látja el a szervezetet.
Az acai bogyók proantocianidin  tartalma segít az egészséges szív- és érrendszer, valamint emésztő rendszer megteremtésében, hála a benne található mono telítetlen zsírsavak, étkezési rostok és fitoszterolok szinergiájának. Az acai tartalmaz növényi szterolokat, köztük beta-szitoszterolt. Ma a szterolokat jóindulatú prosztata hiperplázia (=megnagyobbodás) kezelésére használják.
Az Acaiban található teobromin nyújtott hatá­sú hangulatjavító stimuláns.
Vizelethajtó, értágító és szívizom-stimuláló hatása segíti a szervezetet. Légút-tágítóként is működik, amivel segít megnyitni a levegő útját a tüdőben. A megnöve­kedett kapacitás segíti az oxigén bevitelét, ezáltal növeli az állóképességet, erőt és sportteljesítményt.
Az acaiban található fitoszterolok növényi sejthártyák komplex vegyületei, és segítenek szív-és keringési problémák és az emésztőrendszer problémái esetén.
 
Márka: Puritans Pride
Ha biztosan szeretnéd a terméket, de csak 1 hét múlva tudsz fizetni, nem jelent gondot! Villámáron van minden, üsd le nyugodtan, a többit megbeszéljük!
ÁTVÉTEL VAGY POSTÁZÁS: Mindent postázok is, de személyesen is átvehetőek Budapesten a nyugati pályaudvartól nem messze, bizonyos esetekben - körülbelül 2 hetente - járok a 19. kerületben is, ha belefér pár nap csúszás az átvételben, akkor ott is meg tudom oldani. (Kispesti Skála környékén )
Ha bármilyen kérdésed lenne írj bátran, általában gép közelben vagyok és gyorsan válaszolok!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Ha van egy kis időd nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2012-01-05 11:59
. ACAI vitamin koleszterin öregedés 3000mg 120db - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Vízálló geox stílusú lányka 32es bélelt bakancs - Jelenlegi ára: 900 Ft

A képen látható szép állapoban van, enyhén bélelt, vízálló!. Postát pontosítanom kell!!


Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2012-01-05 10:59
. Vízálló geox stílusú lányka 32es bélelt bakancs - Jelenlegi ára: 900 Ft

2011. december 28., szerda

MEGÉRI! Minimax térd zokni+egy Disney zokni. - Jelenlegi ára: 750 Ft

Eladó a képen látható  Minimax térd  zokni+egy Disney zokni.
Mérete: 31-34.
Ha bármi kérdésed van, írj és szívesen válaszolok rá!
Nézz szét a többi futó aukcióim között!!!
Megéri, töltöm fel az 1 Ft-ról induló termékeimet!
Köszönöm, hogy benéztél, további szép napot kívánok! : ) 


Jelenlegi ára: 750 Ft

Az aukció vége: 2011-12-22 09:14
. MEGÉRI! Minimax térd zokni+egy Disney zokni. - Jelenlegi ára: 750 Ft

CHHAYA, MAYANK - AZ EMBER, A SZERZETES, A MISZTIKU - Jelenlegi ára: 3 221 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
172985
CHHAYA, MAYANK
AZ EMBER, A SZERZETES, A MISZTIKUS - A DALAI LÁMA HIVATALOS ÉLETRAJZA
A szerző megkísérli elmesélni egy ember történetét, aki jelenleg a világ egyik legfontosabb szellemi és spirituális vezetője. ismerjük meg hát az embert, a Nobel-békedíjas politikust, az erőszakot elvető és ezért akár rangjáról lemondani is kész szerzetest.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 3 221 Ft

Az aukció vége: 2011-12-22 07:05
. CHHAYA, MAYANK - AZ EMBER, A SZERZETES, A MISZTIKU - Jelenlegi ára: 3 221 Ft

BIESTY, STEPHEN - AZ ÓKOR VILÁGA - EGYIPTOM - RÓMA - Jelenlegi ára: 2 792 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
162969
BIESTY, STEPHEN
AZ ÓKOR VILÁGA - EGYIPTOM - RÓMA - HELLÁSZ
Stephen Biesty aprólékos részletességű rajzai a három ókori civilizáció rejtett titkait mutatják meg. Életre kelnek az ókori művészet és építészet alkotásai s a mindennapi élet apró részletei. Pillants be a templomokba, a fáraók és császárok palotáiba és a közrendűek otthonaiba. Nézz körül a piacon, a kikötőben, látogass el egy-egy esküvőre, temetésre, cirkuszba vagy a gladiátorjátékokra!
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 2 792 Ft

Az aukció vége: 2011-12-22 06:06
. BIESTY, STEPHEN - AZ ÓKOR VILÁGA - EGYIPTOM - RÓMA - Jelenlegi ára: 2 792 Ft

új saját készítésű bady 380ft/db - Jelenlegi ára: 380 Ft

Új saját készítésű bady, ára 380ft.
Tőbbféle mintás és egyszínű anyagból készítek badykat, minden méretben.
Hosszú ujjút, rővidujjút és ujjatlant varrok.
Teszek fel anyagmintákat ezekből is készítem.


Jelenlegi ára: 380 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 20:30
. új saját készítésű bady 380ft/db - Jelenlegi ára: 380 Ft

Mikrofon, Nokia 5000, gyári - Jelenlegi ára: 833 Ft

Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart!
2011. december 24-25-26. 2011. december 31. - 2012. január 1.
Ezekben az időpontokban a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
Üzletünk nyitva tartása 2012. január 2-től - január 6-ig: 11-19h-ig.
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Mikrofon, Nokia 5000, gyári
Cikkszám: 27214
Gyártó: NOKIAFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Nokia
6101, 6131, 6102, 6300, 5000, N79, 7100 Supernova, 2323 Classic, 5130 XpressMusic, 1661, 1202, 5030 XpressRadio, 2700 Classic, 1203, 1662, 2730 Classic
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 100. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 100. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM34603


Jelenlegi ára: 833 Ft

Az aukció vége: 2011-12-24 18:29
. Mikrofon, Nokia 5000, gyári - Jelenlegi ára: 833 Ft

Jepsen, Peter : Madarak - Jelenlegi ára: 2 610 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! MadarakA könyv listaára: 2999 Ft. Leírás:
A gyerekek most a madarak világával ismerkedhetnek meg a jól ismert és közkedvelt Disney-hősök - Mickey és Minnie egér, Donald kacsáék és Goofy kutyus - kíséretében. Az ismeretterjesztő képeskönyvben röviden, tömören, a kicsik számára is érthető, olvasmányos stílusban olvashatunk sok egyéb mellett arról, hogy hogyan és milyen gyorsan repülnek a madarak, miként találnak párt, költenek és nevelik kicsinyeiket, miért énekelnek és miért nem esnek ki este a fészekből, de kiderül az is, hogy bölcse-e a bagoly vagy bölcsebb-e a papagáj, mire való a pávatoll, hogyan vadászik a sas, lop-e a szarka, miért áll féllábon a daru, és arról is szó esik, hogy az ember tud-e úgy repülni, mint egy madár (nem). A sok színes rajzzal, fotóval illusztrált kiadványt szószedet zárja. Lapozgatása óvodsá kortól már javasolható. ISBN: 978-963-343-027-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 610 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 15:15
. Jepsen, Peter : Madarak - Jelenlegi ára: 2 610 Ft

étkezőgarnitúra - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Eladó lakáscsere miatt a képeken látható étkező asztal és 4 szék. Masszív anyagú igényes kialakítású. (Balaton Bútor termék) Anyaga bükk fehérre festve. Az asztal oldalsó pereme kb. 8cm hosszan szépséghibás. ( ld. a képet)Ezért az asztal tulajdonképpen grátisz. Kis barkács tudással könnyen javítható. Új ára 90. 000 ft volt.  
Méretek szék: ülőmagasság 45 cm
                        ülőfelület kb. 40x40 cm
                        magasság 87 cm
asztal: magasság 73 cm
            átmérő 80cm



Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 09:30
. étkezőgarnitúra - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

20 forint 1949 - Jelenlegi ára: 4 250 Ft

1 db 1949 -es 20 forintos szép állapotban. Nem szakadt, nem lyukas, nem restaurált. a postát álom.


Jelenlegi ára: 4 250 Ft

Az aukció vége: 2011-12-25 08:32
. 20 forint 1949 - Jelenlegi ára: 4 250 Ft

pest repeller csótány/ bogár /egér riasztó 1390FT - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

DECEMBER 20. -tól-- JANUÁR 3. -á ig postaszünetet tartok !!!
AMI ANNYIT JELENT HOGY EBBEN AZ IDŐSZAKBAN NEM POSTÁZOK
AZ ELADÁS  UGYANÚGY FOLYTATOM EBBEN AZ IDŐSZAKBAN IS 
ha rákattint itt erre  Az eladó további termékei megnézheti a többi árumat is ...
A TISZTASÁG ALAPJA A ROVAR ÉS BOGÁR MENTES OTTHON !!!
ITT A MEGOLDÁS A KÉRETLEN LÁTOGATÓK KI ŰZÉSÉRE !!!!
CSÓTÁNYOK,
, FÜLBEMÁSZÓK
, SVÁBBOGARAK,
EGYÉB GUSZTUSTALAN ROVAROK ELŰZHETŐK !!!
SÖÖÖööööt    EGÉR ,
PATKÁNY IS ELHAGYJA LAKÁSÁT.
NYÁRON A LEGYEK ÉS A SZÚNYOGOK ELLEN IS SEGÍT EZ A KIS SZERKENTYŰ IGAZI MINDENES.
JAAA ÉS A PÓKOK ELLEN IS KIVÁLÓ.
A MŰKÖDÉSE EGYSZERŰ EGY KONNEKTORBA DUGVA A VEZETÉKRENDSZEREN VÉGIGFUTVA (SZÁMUNKRA HALLHATATLAN) HANGHULLÁMOT GERJESZT, EZT NEM BÍRJÁK AZ EMLÍTETT LÉNYEK (:
ÉS ELMENEKÜLNEK
PERSZE KIS TÜRELEM KELL HOZZÁ EGY DARABIG INNEN ODA MENEKÜLNEK KÖLTÖZNEK.
AZTÁN RÁ UNNAK A SZÁMUKRA KIBÍRHATATLAN HANGRA,
ÉS VALAHOGY KITALÁLNAK A HÁZBÓL
NÉHA EZ TART NEKIK A LEGTÖBB IDŐBE ..... . MENNÉNEK ONNAN CSAK NEM TUDJÁK MERRE A KIJÁRAT
SAJNOS A ROVAROK MEG UGYE PETÉZNEK A PETÉKRE NEM HAT ÍGY AZT HIHETJÜK HATÁSTALAN EZ A KÉSZÜLÉK PEDIG A KIFEJLETT PÉLDÁNYOK MÁR LELÉPTEK !!!
EZEK CSAK MOST KELTEK KI DE ŐK IS ELMENEKÜLNEK ÉS ŐK MÁR NEM PETÉZNEK A HÁZBAN ÉS ÍGY A VÉGÉN CSAK EL FOGYNAK.
annyit kell még tudni hogy egy lakásba annyi db kell amennyi villanyóra van a lakáshoz
mert ahány óra annyi kőrős a villany vezeték rendszer a lakásban    és  mivel ez a vezeték rendszert használja eggyik óráról a másikra nem tud kapcsolódni mivel az külön vezeték kőrön működik
így például ha az emelet külön óráról működik a földszint nem lesz védet hiszen oda nincs bekötve at emeleti vezeték és nem jut el a zavaró jel ...
TALÁN AZ SEM HANYAGOLHATÓ TÉNY HOGY VEGYSZER MENTESSEN ZAVARJA KI A JÖVEVÉNYEKET.
KISGYEREKEK MELLET EZ NAGYON NAGYON LÉNYEGES.


Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 08:30
. pest repeller csótány/ bogár /egér riasztó 1390FT - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

2011. december 27., kedd

Söröscimke - SALADIN - MARTFŰ - Jelenlegi ára: 200 Ft

KÉREM, HOGY LICITÁLÁS ELŐTT SZÍVESKEDJEN ELOLVASNI AZ ismerj+ OLDALAMAT !
A FOTÓN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN !


Jelenlegi ára: 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-25 06:42
. Söröscimke - SALADIN - MARTFŰ - Jelenlegi ára: 200 Ft

Kiki&Koko 98-as csodaszép kislány kabát - Jelenlegi ára: 2 950 Ft

Kiki&Koko 98-as meseszép kislány kabát. Nagyon jó állapotban van. A színe sötétebb rózsaszín. Polárbélés van derékig, és hófogó van az ujjában. Az ujja nyaktól: 40 cm. Nézz szét nálam köszi!


Jelenlegi ára: 2 950 Ft

Az aukció vége: 2012-01-04 04:44
. Kiki&Koko 98-as csodaszép kislány kabát - Jelenlegi ára: 2 950 Ft

Nokia E61 Független - Jelenlegi ára: 16 000 Ft


Nokia E61 Független, töltővel, közepesen karcos állapotban eladó.
Aksija kicsit pupos.
111121/14, 5



Jelenlegi ára: 16 000 Ft

Az aukció vége: 2012-01-04 03:59
. Nokia E61 Független - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

nokia előlap,hátlap,+billenytűzet!!!!NMÁ!!!!KUKK+! - Jelenlegi ára: 1 Ft

    Eladó Nokia telefonhoz  előlap , hátlap  +  billenytűzet  .  A képen látható állapotban . Ha van kedved nézz be hozzám, mert nagyon megéri  : ) : )   Postázás megegyezés szerint  !!!!  Jó licitálást!!!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 15:20
. nokia előlap,hátlap,+billenytűzet!!!!NMÁ!!!!KUKK+! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Mikes, George: Hogyan legyünk szegények - Jelenlegi ára: 1 435 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Hogyan legyünk szegényekA könyv listaára: 1750 Ft. Leírás:
Hogyan legyünk gazdagok? - se szeri, se száma a hasonló címmel megjelenő népszerű kiadványoknak, melyek a könnyű gazdagodás útját ígérik, holott csak a szerzőjük vagy kiadójuk vastagszik az eladások után. Az Angliában befutott, Siklósról származó humorista, George Mikes (azaz Mikes György) azonban feje tetejére állítja az általános törekvést: Hogyan legyünk szegények - csábítja címével az olvasót a jellegzetesen fanyar brit humor és a pesti vicc keverékéből alkotott kötet. A több mint negyedszázada keletkezett mű szerzője olyan nagy elődök lábnyomán haladva hódította meg a szigetország publikumát, mint pl. Karinthy. Szerzőnk is azt vallotta: Humoristának lenni komoly foglalkozás - e jelmondatot választotta címéül a kötet végén olvasható, George Mikes életútjáról, személyiségéről szóló írásának az ugyancsak Londonban élő író, újságíró, rádiós tudósító, Sárközi Mátyás (vö. a humorban nem ismerek tréfát). Mikes művét tehát komolyan kell venni, annál is inkább, mert címadását nem blikkfangos allűrök vezérlik, ő természetétől idegenkedik a gazdagságtól, a gazdasággal járó rabszolgaságtól. Fejezetcímei megerősítik stabil világnézetét a szegénység dicsérete oldalán: Óvakodjunk a pénztől!, Szegény milliomosok, Részvevő könnyek egy bankárért, A szegénység (nagyon) rövid világtörténete. A humoros sztorikkal fűszerezett, szellemes bölcsességgel megírt mű széles olvasóközönség érdeklődésére számíthat. ISBN: 978-963-9365-85-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 435 Ft

Az aukció vége: 2011-12-18 13:44
. Mikes, George: Hogyan legyünk szegények - Jelenlegi ára: 1 435 Ft

Nokia X3-02 átlátszó szilikon tok AKCIÓS - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Nokia x3-02 átlátszó szilikon tok AKCIÓS átlátszó szinben. Kompletten védi a készüléket, és hibátlanúl veszi az érintőt a tokon keresztűl a telefon. Nagyon jó minőségű. A termék készleten van, nem kell rá heteket várni.


Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Az aukció vége: 2012-01-03 06:29
. Nokia X3-02 átlátszó szilikon tok AKCIÓS - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Jelmezbál az óvodában - leporello mesekönyv -retro - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

G. Donászy Magda, F. Győrffy Anna:
Jelmezbál az óvodában
 
Móra Ferenc könyvkiadó, 1962-es kiadás
A képen látható szép állapotban! 5 lapos, 10 képes
Mérete: 16 * 23, 5 cm
 


Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Az aukció vége: 2012-01-03 06:06
. Jelmezbál az óvodában - leporello mesekönyv -retro - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Homme, Erik Le: A csillagok könyve - Jelenlegi ára: 900 Ft


Alcím: Qadehar, a varázsló.
Személyes átvételi lehetőség hétköznapokon 10-18 óra között biztosított.
Előre utalás után kiszállítás a mindenkori postai díjszabás összegéért, nagy súly esetén egységesen 1000 Ft-ért, futárral.
*C


Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2012-01-03 02:02
. Homme, Erik Le: A csillagok könyve - Jelenlegi ára: 900 Ft

2011. december 26., hétfő

Gyermek holdjáró - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Eladó a képeken látható fehér színű, macis - virágos mintájú holdjáró, hibát nem láttam rajta, használva nem nagyon volt.
Személyes átvételre az Operaház közelében lehetséges, mérete miatt nem szívesen postáznám, de ha szükséges valahogyan megoldom, de csak a vevő felelősségére, reklamációt nem fogadok el  az esetleges sérülések esetén.


Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 23:22
. Gyermek holdjáró - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Hortobágy - Gulyásbojtárok kb 1930 (1951) (hajdú) - Jelenlegi ára: 490 Ft


Ha fontosnak tartja a képeslap állapotát, kérdezzen! Szívesen válaszolok minden kérdésére, ne a kézhezvételkor érje kellemetlen meglepetés…
 
Kérem tekintse meg frissített termékkínálatom! Közel 700 képeslap kerül feltöltésre, melyben több száz felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági képeslap is található. Válogasson amíg megteheti!
 
 
A lehetséges postaköltségeket a „ Szállítási és garanciális feltételek” -re kattintva tekintheti meg!
Kérem a licitálás során válassza ki az Önnek legjobban megfelelő postázási módok egyikét a gyorsabb ügymenet érdekében!



Jelenlegi ára: 490 Ft

Az aukció vége: 2012-01-02 22:44
. Hortobágy - Gulyásbojtárok kb 1930 (1951) (hajdú) - Jelenlegi ára: 490 Ft

Kirakó - Öltöztethető kisfiú - Beszerzési áron! - Jelenlegi ára: 1 450 Ft


KÉSZÜLJÜNK EGYÜTT AZ ÜNNEPEKRE!
2011. 12. 19-ig
10. 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN INGYENES KISZÁLLÍTÁS!!!
Méretek: 30 cm × 21 cm
Ajánlott kor: 2 éves kortól
Anyaga : fa
Gyártó : Goki (német)
Szállítás:
- sima levélként: 355 Ft,
- ajánlott levélként előre utalással: 580 Ft,
- személyes átvétel Pécsen, Kertvárosban a lakcímemen lehetséges.
Általános információk
- a németországi Goki, Toys pure, Cause, Heimess és még néhány gyártó hivatalos importőreként és forgalmazójaként a vásárlás összegéről és a postaköltségről minden esetben számlát és általános vásárlási feltételeket küldök, mellyel a törvényben előírt 8 napos elállási jogot (visszavásárlást) és garanciát biztosítom.
- minden játék új, címkés, CE minősítéssel, magyar nyelvű leírással rendelkezik és készleten van, így ha kérdése lenne, arra pontos választ adok és nem kell heteket várnia a postázásra
- a képeket a gyártó maga készíti, így 100%-ig megegyeznek a valósággal.
A fizetésről:
Ha nem tud azonnal fizetni, jelezze nyugodtan, 2-3 hetet türelemmel várok, nem osztogatom a negatívokat ok nélkül!
1. fizethet személyesen kp.
2. banki átutalással (Erste)
3. rózsaszín csekken, kizárólag a lakcímemre küldve
4. bankban történő kp. befizetéssel, de fontos tudnia, hogy vállalkozói számlám miatt ennek +200Ft a banki költsége!   Aki ezt a jövőben figyelmen kívül hagyja, annak a hiánypótlásáig NEM POSTÁZOM a termékét!
Minden kérdésre szívesen válaszolok!



Jelenlegi ára: 1 450 Ft

Az aukció vége: 2011-12-18 22:19
. Kirakó - Öltöztethető kisfiú - Beszerzési áron! - Jelenlegi ára: 1 450 Ft

Guppi 1-1,5 cm - Jelenlegi ára: 50 Ft


Guppi 1-1, 5 cm
Min. 10 db
Az a guppi, amit ma a kereskedelemben kapni lehet, már alig hasonlít a vadon élő rokonaihoz, semmi köze hozzá. Az ősöket annak idején elvitték az összes kontinensre, s a moszkítók ellen harcoltak velük, mert azok lárvája a guppik kedvenc tápláléka. Mára a tenyésztők, megfelelő válogatással és keresztezéssel a guppik rengeteg változatát hozták létre: elsősorban a hímek úszói alakultak egyre színpompásabbá. A guppik szívesen megesznek minden élelmet, ami a kereskedelemben kapható. Hogy jó egészségüket megőrizzük, rendszeresen adjunk nekik élő vagy fagyasztott eledelt is. De arra vigyázni kell, hogy milyen társakat adunk melléjük az akváriumba: kerüljük az agresszív halakat, mert kiharaphatnak darabokat a guppik fátyolszerű farokúszójából. Tiszta, 24-25°C vízben hamar és könnyen világra hozzák az első utódokat. Mindig több nőstényt tartsunk, mint hímet, mert ez utóbbiak szenvedélyes udvarlása nagyon kifáraszthatja a nőstényeket. A medence szűrését nem szabad elhanyagolni (óránként egyszer a medence térfogata).


Jelenlegi ára: 50 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 10:29
. Guppi 1-1,5 cm - Jelenlegi ára: 50 Ft

Maclaren Quest Sport babakocsi - Jelenlegi ára: 39 900 Ft

Eladó a képen látható jó állapotban levő  Maclaren Quest Sport babakocsi.
Mi már kinőttök ezért nem vesszük már hasznát.
Narancssárga -szürke -fekete színben.
Ötpontos biztonsági öv, könnyű csukhatóság, mosható ülőrész, 4 pozícióban dönthető, nagyméretű-vízálló kupola.
Alul van pakoló rekesz, és adok hozzá eső elleni takarót is.
Most az eredeti ára töredékéért megveheted.
Eredeti ára: 74. 900 Ft



Jelenlegi ára: 39 900 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 09:30
. Maclaren Quest Sport babakocsi - Jelenlegi ára: 39 900 Ft

DRAGER X-PLORE RÉSZECSKESZŰRŐ FÉLMASZK 990 FT/3 DB - Jelenlegi ára: 990 Ft

ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ DOBOZBAN DRAGER X-PLORE 1330 RÉSZECSKESZŰRŐ FÉLMASZK. A DOBOZ TARTALMA 3 DB CSOMAGOLT MASZK.



Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 09:18
. DRAGER X-PLORE RÉSZECSKESZŰRŐ FÉLMASZK 990 FT/3 DB - Jelenlegi ára: 990 Ft

Next átmeneti műirha kabát 42méret - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Hibátlan újszerű állapotú nagyon csinos trendi fazonú dzseki, nagyon könnyű jól kihasználható


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-26 07:00
. Next átmeneti műirha kabát 42méret - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

KATICA szett 4 részes. Új! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

4 Részes KATICA szett.
Tartalma: szoknya, szárny, hajpánt, varázspálca.
Készlethiány előfordulhat.
Szállítási idő a fizetéstől számítva 7-10 nap.


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2012-01-02 06:15
. KATICA szett 4 részes. Új! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

2011. december 25., vasárnap

Bordó indiánlánc (L314) - Jelenlegi ára: 690 Ft

Bordó színű gyöngyökkel díszített, indián stílusú divatlánc.


Jelenlegi ára: 690 Ft

Az aukció vége: 2012-01-02 04:33
. Bordó indiánlánc (L314) - Jelenlegi ára: 690 Ft

Hófehérke hét azaz hat törpéje - Jelenlegi ára: 3 300 Ft

Eladó sorba került Hófehérke hat törpéje, a hetediket ugyanis sajnos sehol nem találom pedig már komoly kutató munkát folytattam ez ügyben lakásszerte.
Ami kiegészítőt találtam azt adom hozzá a többit vélhetően a szökevény törpe (nem tudom melyik ő a hét közül) magával vitte.
A kiegészítők közül - szerszámok lévén - van ami használtabb, karcos de remélem leendő új tulajdonosa megbocsájtja ezt.
Egy tisztogatás véleményem szerint rájuk fér, mert egy ideje már csak ide oda pakolgatom őket.



Jelenlegi ára: 3 300 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 23:26
. Hófehérke hét azaz hat törpéje - Jelenlegi ára: 3 300 Ft

74-es H&M-es MICKEY MOUSE mintás télikabát eladó! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó egy jó állapotban lévő 74-es H&; M-es
télikabát!
-lepatentolható a csuklyája
-hátán MICKEY MOUSE minta
Postaköltség az kb, ha érdekel a kabát akkor lemérem!


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-19 17:30
. 74-es H&M-es MICKEY MOUSE mintás télikabát eladó! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

El Kazovszkíj: Kék vándorállat - Jelenlegi ára: 1 Ft

El Kazovszkij : Kék vándorállat / Sivatagi homokozó sorozatból/ 118x77 olaj, karton, fa, fém textil. A kép szerepelt kiállításon és reprodukált a művészről írt könyvben.
El Kazovszkij 1948-2008 Kossuth-díjas orosz származású magyar mester, az egyetemes kortárs művészet kiemelkedő alakja.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 11:35
. El Kazovszkíj: Kék vándorállat - Jelenlegi ára: 1 Ft

LEGO DUPLO FIGURA FEJEK - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

LEGO DUPLO FIGURA FEJEK.
A termék postaköltsége a vásárlás után kerül megállapításra.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 11:19
. LEGO DUPLO FIGURA FEJEK - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

SHARON Elektromos fogkefe szett - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

SHARON Elektromos fogkefe szett
Elektromos fogkefe, körkörösen mozog (6000 kör/perc). Tartalmaz egy pótkefét is. Vízálló. A 2 AA elem nem tartozék.
7269


Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2011-12-14 10:18
. SHARON Elektromos fogkefe szett - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

PRORUN Csuklópánt rekesszel - Jelenlegi ára: 500 Ft

PRORUN Csuklópánt rekesszel
Minden sportrajongó oda lesz ezért a praktikus, elasztikus anyagú csuklópántért. cipzárral ellátott zsebében pont elfér a kocsikulcs és egy kis aprópénz.
7101


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-14 08:29
. PRORUN Csuklópánt rekesszel - Jelenlegi ára: 500 Ft

NOKIA 500 Kék Hátlap/Akkufedél! Legolcsóbb!!Új!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

NOKIA 500 mobiltelefonhoz kék hátlap/akkufedél eladó!
- Teljesen új
- Hibátlan,  Karcmentes!
- Gyári!
-Azonnal tudom postázni!
NEM RENDELÉSRE!
Posta: ajánlott levélként 340 Ft.
Kérdésekre Szívesen Válaszolok!
Jó licitálást!



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2012-01-01 07:15
. NOKIA 500 Kék Hátlap/Akkufedél! Legolcsóbb!!Új!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Billentyűzet, Samsung GT-B5722, gyári, fekete - Jelenlegi ára: 2 522 Ft

Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart!
2011. december 24-25-26. 2011. december 31. - 2012. január 1.
Ezekben az időpontokban a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
Nyitás: 2012. január 2.
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Billentyűzet, Samsung GT-B5722, gyári, fekete (barna), csomagolás nélkül
Cikkszám: 46928
Gyártó: SAMSUNGFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Samsung
GT-B5722 Duos
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 10. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 10. 001 - 100. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 100. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM43850


Jelenlegi ára: 2 522 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 03:30
. Billentyűzet, Samsung GT-B5722, gyári, fekete - Jelenlegi ára: 2 522 Ft

2011. december 24., szombat

Lexmark, tintapatron, 18Y0144E, fekete - Jelenlegi ára: 10 125 Ft

Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart!
2011. december 24-25-26. 2011. december 31. - 2012. január 1.
Ezekben az időpontokban a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
Nyitás: 2012. január 2.
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Lexmark, tintapatron, 18Y0144E, fekete
Cikkszám: PBS-9001324
Gyártó: LEXMARKFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellelX 4850/4875, X 6570/6575, X 7550, X 9350/9575, Z 1520, A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 10. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 10. 001 - 100. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 100. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM186067


Jelenlegi ára: 10 125 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 01:15
. Lexmark, tintapatron, 18Y0144E, fekete - Jelenlegi ára: 10 125 Ft

HP, lézertoner, Q2613A, fekete - Jelenlegi ára: 23 310 Ft

Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart!
2011. december 24-25-26. 2011. december 31. - 2012. január 1.
Ezekben az időpontokban a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
Nyitás: 2012. január 2.
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: HP, lézertoner, Q2613A, fekete
Cikkszám: PBS-45045
Gyártó: HEWLETT PACKARDFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellelHP LaserJet 1300, A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 10. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 10. 001 - 100. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 100. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM182110


Jelenlegi ára: 23 310 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 01:05
. HP, lézertoner, Q2613A, fekete - Jelenlegi ára: 23 310 Ft

Gyönyörü ESPRIT ruhacsomag 104-110 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Gyönyörüséges ESPRIT ruhacsomag
4-5éves kislánynak 104-110es méretben
Ausztriában vásárolt, keveset használt, nagyon szép állapotban.
-Esprit bársony nadrág
hossz: 58cm
belsö szh: 41cm
derék : 25, 5 cm, belül gumival állítható
-Esprit kötött garbó
hossz: 42cm
mell: 33cm
ujjhossz nyaktól: 47cm
-Esprit hosszú ujjas felsö
hossz: 42cm
mell: 31cm
ujjhossz nyaktól: 41, 5cm
Licitet nem törlök!
Természetesen postázom is!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-21 23:15
. Gyönyörü ESPRIT ruhacsomag 104-110 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fehér fátyol - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Fényes, fehér tüllből.
Ferde pánttal szegett.
51 és 71cm hosszú rétegek.
Fésűvel.


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-31 10:29
. Fehér fátyol - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Wayteq x620 navi eladó, újszerű - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó ez a kitűnő állapotú Wayteq x620 navigáció. Stylus, autós tartó, autós töltő, HAMA NaviBag hordtáska.
SiRF Atlas IV,
Dual Core 500 MHz 3, 5" Érintőképernyős TFT LCD
2 GB ROM, 128MB RAM, microSD / microSDHC foglalat
Akkumulátor hibátlan, de cserélhető Nokia BL-5C tipussal.
Ideális ajándék Apának, ha sokat kell utaznia.
WayteQ


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-24 09:59
. Wayteq x620 navi eladó, újszerű - Jelenlegi ára: 1 Ft

Clevo M40AE akkumulátor,11,1V,4400 mAh - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Használt, kb. 1 órát bír.
Model: M450CBAT-6
Minden, 15. 000 ft érték fölötti vásárlás esetén 15%,
Minden, 20. 000 ft érték fölötti vásárlás esetén 20%,
Minden, 30. 000 ft érték fölötti vásárlás esetén 25%,
Minden, 40. 000 ft érték fölötti vásárlás esetén 30%,
Minden, 50. 000 ft érték fölötti vásárlás esetén 35%,
kedvezményt adok a végösszegből.
A postát minden esetben én állom.
Ha valaki elviszi egyben az összes termékem, a kikiáltási ár 25%-árt vihető, ez az ár még alkuképes, és készpénz helyett "nagyobb" értékű mőszaki cikket, számítástecnikai terméket, mobilt, de legfőképp laptopot is elfogadok.


Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-31 08:30
. Clevo M40AE akkumulátor,11,1V,4400 mAh - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

BLAUPUNKT BXA-500 autóerősítő szervízkönve - Jelenlegi ára: 150 Ft

BLAUPUNKT
BXA-500   autóerősítő
szervízkönyve



Jelenlegi ára: 150 Ft

Az aukció vége: 2011-12-31 07:01
. BLAUPUNKT BXA-500 autóerősítő szervízkönve - Jelenlegi ára: 150 Ft

Nagyon praktikus kivehető béléses télikabát 3XL-es - Jelenlegi ára: 6 800 Ft


Az aukció tárgya egy nagyon szép őzbarna, tehát nem sötét, mondhatnám tejeskávé barnának is, téli kabát. Igaz! bélése kivehető, de alá öltözve már úgy is meleg, béléssel együtt pedig elég alá egy blúz vagy pulcsi.
Anyagát tekintve, tapintásra tudom csak megítélni, nagyon kellemes finom puha, vékonyabb velúros tapintású.
Keveset használt, megkímélt állapotban van.
Elöl cipzáros, plusz még gombokkal is zárható,
galléros, kapucni van rajta, mely lecipzározható, finom puha szőrös a kapucni körben.
Hosszát tekintve nagyon jó fazon, mert elég hosszú, tehát nagy hidegben nagyon praktikus.
Mérete: 3XL-es, nem kínai , magyar termék.
Vállszélesség: 52 cm
Mellbőség: 128 cm
Derékbőség: 132 cm
Csípőbőség: 140 cm
Hossza: 94 cm
Ujja belső hossza: 50 cm
Ujjal külső hossza: 66 cm
Valóban keveset használt, kifogástalan állapotban van: )
Ha megtetszett kérdezz és alkudj bátran!!! : )
Ha megtetszett kérdezz és alkudj bátran!!! : )



Jelenlegi ára: 6 800 Ft

Az aukció vége: 2011-12-24 03:47
. Nagyon praktikus kivehető béléses télikabát 3XL-es - Jelenlegi ára: 6 800 Ft

2011. december 23., péntek

Képernyővédő fólia, SonyEricsson W8 - Jelenlegi ára: 796 Ft

Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart!
2011. december 24-25-26.
2011. december 31. - 2012. január 8.
Ezekben az időpontokban a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Képernyővédő fólia, SonyEricsson W8
Cikkszám: 54732
Gyártó: Utá ngyá rtott termé kFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
SonyEricsson
W8
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM130833


Jelenlegi ára: 796 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 02:44
. Képernyővédő fólia, SonyEricsson W8 - Jelenlegi ára: 796 Ft

Új 75/C csipkés formázó boohoo melltartó - Jelenlegi ára: 1 900 Ft


Lila- fekete csipke  formázó melltartó, gyönyörűszép!!
EXXXXXtra SZEEEXxxi!!!
Pánt nélküli- ként is hordható!!!!! ! CSODÁS!!!!! !!!
Mint egy pajzs.
A kosár teljes felülete alá van bélelve középvastagon szivaccsal.
A képek magukért beszélnek.
Körméret: 69-91 cm,
merevítő hossza: 25, 8cm
Beírt méret: 34/C, ami 75/C-nek felel meg.
boohoo márka!!!
Válaszd a minőségit! Ne elégedj meg bármivel!
Vadonatúj, árcímke nélküli.
Ajánlott posta: 420 Ft.
Fix áras, az első licitáló viszi!
Kizárólag minőségi termékeket, kitűnő márkákat kínálok.
Csodaszépek, egyediek, érdemes lecsapni rájuk!
S-es, M-es, L-es, XL-es, XXL-es, 34-es, 36- os, 38-as, 40-es, 42-es, 44-es, 46-os, 48-as, 50-es, 52-es, 54-es, 56-os, 58-as méretekben a kínálatomban fűző, szatén hálóing, fehérnemű.
60, 65, 70, 76, 80, 85, 90, 95, 100, 105, 110, 115, 120, 125, 130/ A, B, C, D, DD, E, F, G, H, I, J, K kosárméretig melltartó.
Hajrá Lányok, Asszonyok!
Kápráztassuk el párunkat, férjünket, szeretőnket! : -)
Vagy kényeztessük "csak" magunkat vele!
Hideg és meleg étel utalványt is elfogadok.
Átvétel személyesen Deák téren, heti egyszer, vagy ajánlott postával.
Természetesen aukciókat összevárhatunk. Illetve minden kérdésre szívesen válaszolok.
Ha más ajánlatod lenne és még nincs licit, akkor írj!
Fizetési határidő 2 hét.


Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2011-12-31 02:06
. Új 75/C csipkés formázó boohoo melltartó - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Tok, Pierre Cardin SLIM, univerzális tok, - Jelenlegi ára: 3 025 Ft

Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart!
2011. december 24-25-26.
2011. december 31. - 2012. január 8.
Ezekben az időpontokban a postai feladás és a személyes átvétel is szünetel.
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Tok, Pierre Cardin SLIM, univerzális tok, neoprén, nyitott, gyári, fekete, S02 SUGAR S méret, PC-011
Cikkszám: 48986
Gyártó: PIERRE CARDINFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Nokia
5800 XpressMusic, X6, 5230, X6 16GB, X6 8GB, X6 32GB
LG
KP500 Cookie, KP501 Cookie, KP502 Cookie, BL20
Samsung
GT-S8300 Ultra Touch, GT-S8000 JET, GT-S5230 STAR, GT-S3650 Corby, GT-S7070 Diva, GT-S5620 Monte
SonyEricsson
Vivaz U5
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM46541


Jelenlegi ára: 3 025 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 01:44
. Tok, Pierre Cardin SLIM, univerzális tok, - Jelenlegi ára: 3 025 Ft

Verda2 autó tologatós - Jelenlegi ára: 1 Ft

 verda 2 autó tologatós 23 cm



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 19:00
. Verda2 autó tologatós - Jelenlegi ára: 1 Ft

Panasonic M10 VHS kamera - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Eladó a képen látható Panasonic M10 VHS kamera. Akkumulátor nincs hozzá, mivel az tönkrement. Interneten lehet hozzá rendelni. Annak idején ez egy elég drága kamera volt. Táskával és tartozékaival együtt adom. Köszönöm, hogy benéztél!


Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 18:00
. Panasonic M10 VHS kamera - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Gyerek kerékpár - Jelenlegi ára: 7 000 Ft


Jó állapotú gyerek kerékpár eladó!
Posta megoldható!



Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-18 16:46
. Gyerek kerékpár - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

ANAPURNA gyerek dzseki - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó egy  használt ANAPURNA gyerek dzseki. Anyaga vízhatlan, 100% polyamid.
Derékbőség: 2x44 cm, váll: 11 cm, ujjhossz: 42 cm és teljes hossza 55 cm.
Nézz körül a termékeim között. Jó licitálást!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-23 16:30
. ANAPURNA gyerek dzseki - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

FIAT PUNTO 1 1.6 MOTORVEZÉRLŐ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Puntó 1-es 1. 6 benzines    Vagy postázom, vagy érte kell jönni!!  NEM VISZEM SEHOVA !!!!! !!!!! !!!           (0)  


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-30 14:29
. FIAT PUNTO 1 1.6 MOTORVEZÉRLŐ - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. december 22., csütörtök

Hálózati töltő Dell Streak gyári CH240 - Jelenlegi ára: 13 490 Ft

Termékismertető Hálózati töltő Dell Streak gyári CH240
Eredeti DELL termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
Dell: Mini 5 Streak
Cikkszám:   SS48125 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 


Jelenlegi ára: 13 490 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 11:44
. Hálózati töltő Dell Streak gyári CH240 - Jelenlegi ára: 13 490 Ft

LCD kijelző Samsung L170 gyári - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Termékismertető LCD kijelző Samsung L170 gyári
Eredeti SAMSUNG termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
Samsung: L170
Cikkszám:   SS25161 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 


Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 11:14
. LCD kijelző Samsung L170 gyári - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Barna velúr western csizma 40 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó egy sötétbarna, velúr Western félcsizma, 40-es méretben. Szerintem csak 39-es, és nem feltétlenül csak férfi hordhatja. Unisex darab.
A szárát a csizma középső részénél, belül mértem a talpig. A sarkát hátul mértem. Kisebb kopások vannak a sarkán, illetve az egyik csizma orránál van egy kis sérülése, hiányzik egy kis darab az anyagól, fényképeztem.
Bokánál: 15 cm x 2
A csizma szárának a legvégén: 18 cm x 2
A belső talphossz: 25 cm
Ajánlott levélként 960 Ft-ért tudom postázni.
Nézz körül nálam, hátha megtetszik valami. Köszönöm az érdeklődést.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-30 11:00
. Barna velúr western csizma 40 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Elektromos cigaretta NŐI AKCIÓS ÁR!! - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Használati útmutató e-Health elektromos cigarettákhoz.
E-cigaretta készlet tartalma:
1db komplett e-cigi (akku, porlasztó, patron)
10 db szipka/patron (amely összesen kb. 100-150 szál cigarettának felel meg)
1db 220V-os hálózati töltő
1db 12V-os szgk. aljzatról (szivargyújtóról) működő töltő
1db 5V USB (számítógép csatlakozó) töltő
1db használati útmutató
Tartalékpatron (10db-os csomagokban) rendelhető
A csomagban (gyárilag) 10 db erős patron van. Javasoljuk, hogy a készlethez vásároljon egy 10 db-os közepes erősségű patront is. Ezek a "lépcsőfokok", mármint a gyengébb patronnal való kezdés a fokozatos leszokás miatt ajánlott.
A termék főbb jellemzői:
Az e-cigaretta akkumulátorral működik. Belsejében a nikotintartalmú folyadékot -melyet e-liquidnek neveznek- egy miniatűr porlasztó pumpa egy porlasztó cellába nyomja. Az itt lévő liquidet 0, 5 µ m-1, 5 µ m ködszerű cseppekké porlasztja a magas frekvenciás, ultrahangos vibrációs mezőben. Ezután a füstköd cseppecskéket szétszórja a belélegzéskor keletkező légáramlat, végezetül pára keletkezik, mely a cigaretta füstjét utánozza. Mielőtt mikroporlasztja a folyadékot, felmelegíti, hogy csökkentse annak felületi feszültségét oly mértékig, hogy azt a legkönnyebb legyen porlasztani.
Az elektromos cigaretta a hagyományos cigarettának nem csak a füstjét, hanem a füst hőmérsékletét (50-60 °C) is szimulálja, mely segít felfrissülni, valamint kielégíti a vidámság érzetünket. Biztosítja a dohányosok lélektanilag megszokott függőségeit, így érve el az emberközeli, egészségesebb dohányzást. Az e-cigaretta mindez idő alatt úgy viselkedik, mint a hagyományos cigaretta, ugyanakkor nem tartalmazza azokat a káros anyagokat, mint a szén-monoxid, nitrogén-dioxid, hidrogén-cianid, sav, arzén, ólom, higany, és megkíméli a környezetünkben tartózkodókat is.
Használati tudnivalók:
Az aluli bemutató link alatt látható, hogy az e-cigaretta három részből áll. A porlasztóról lecsavarható fehér henger tartalmazza az akkut. Az akku lecsavarása után, ellenkező irányba tekerve csatlakoztatható a töltőaljzathoz. Az aljzat vezetékének végén lévő csatlakozó közvetlenül bedugható a számítógép USB-jébe, vagy a készletben lévő 220V-os hálózati, illetve 12V-os szivargyújtó adapter kimenetébe. A töltést az akku végén lévő piros fény jelzi, amely a teljes töltöttség elérésekor elalszik. Első 2-3 alkalommal 5 órán át kell folyamatosan tölteni, függetlenül a kijelző fényétől. Ezt követően a töltési idő kb. 2-3 óra. A lemerülő akkura – használat közben- a led villogása figyelmeztet.
A csomagban lévő cigarettáról húzzuk le a végzáró kupakot, majd a mellékelt 10db-os parton csomagból vegyünk ki egyet, és nyomjuk rá a porlasztóra, egészen a perem ütközéséig. Így az előzetesen feltöltött akkuval a cigaretta készen áll a használatra.
A termék optimális élettartama miatt, a használata során ügyeljen az alábbiakra:
- a patronból lassan szívja a füstöt (gőzt)
- a cigarettát tartsa nagyjából vízszintesen, miközben szívja
- az egyes szívások között hagyjon legalább 1-2 perc szünetet az izzító szál túlmelegedését megelőzendő
- egy patron 10-15 szál hagyományos cigaretta nikotintartalmával egyenértékű, azonban az e-cigarettánál ezt kevesesebb szívással juttathatja a szervezetébe
- az elhasználódott patront cserélje ki, amennyiben a feltöltött akku ellenére gyengének találja a füstöt, vagy a szokásostól eltérő ízt érzékel
Biztonsági figyelmeztetések:
- a hagyományos cigarettákhoz hasonlóan, az e-cigaretta használata 18 éven aluliak számára nem ajánlott!
- nikotinra érzékenyek ne használják a terméket!
- a készülék szobahőmérsékleten, száraz helyen, gyermekek elől elzárva tárolandó
- a cserélhető patronok egyszeri használatra készültek, utántöltésük tilos!
HASZNÁLATI UTASÍTÁS AZ ÚJ GENERÁCIÓS CIGARETTÁHOZ
Az akkumulátorok (elemek)
• az elemeket első alkalommal legalább 8 órán keresztül kell tölteni. Első töltéssel a kapacitást alakítjuk ki és ezzel hosszabbítjuk az elem élettartamát. A led zöld fénye nem a teljes töltöttséget jelzi! A töltőn a zöld fény megjelenése után is hagyja az akkumulátort a töltőn, mert ez idő alatt is töltődik. Ha hosszabb ideig nem használja az akkumulátorokat, akkor az újabb használatba vétel előtt okvetlen töltéssel kezdje a használatba vételt! Ha túlzottan lemeríti, vagy hosszabb ideig nem használja az akkumulátorokat, azok károsodhatnak.
• Normál töltési idő: 3-4 óra. Ne hagyja az akkumulátort ennél hosszabb ideig a töltőn!
Üzembe helyezés
* Töltse fel az akkumulátorokat.
* Óvatosan húzza le az atomizátor védőkupakját.
* Tolja rá az új patront az atomizátorra. Ügyeljen arra, hogy a patron teljesen illeszkedjen
* A Cigaretta használatra kész.
Az akkumulátorok cseréje
* Csavarja le a lemerült akkut az atomizátorról.
* Csavarja össze a feltöltött akkut az atomizátorral.
Hogyan kell az elektronikus cigarettát használni?
Az elektronikus cigaretta használat különbözik a normál cigizéstől. Inkább egyfajta inhalálásról van szó. Amikor beleszív a cigarettába, a következőkre kell figyelnie:
Ne szívja a cigarettát folyamatosan vagy hosszú ideig. Ne szívjon túl nagy vagy túl kicsi slukkokat ill. ne szívjon bele túl sokszor a cigarettába rövid idő alatt. Ez negatív hatással van a cigaretta működésére.
Mindig lassan szívjon a cigarettába (5-7 alkalommal), majd hagyja, hogy az atomizátor legalább 3 percet pihenjen. A cigaretta túlzott használata hibás működéshez vezet. Ha gyakrabban kívánja használni a cigarettát, ajánlott 2 szett használata egyszerre.
Mikor szívja a cigarettát, a parazsat imitáló led a cigaretta elején világít. Ez a fény akkor látszik, amikor kezdi szívni a cigarettát és világít mindaddig, amíg a szívás megszűnik. Tartsa a cigarettát vízszintes helyzetben használatkor.
NE HASZNÁLJA FEKVE, A VILÁGÍTÓ VÉGÉVEL FELFELÉ MUTATVA
Jelzések
Az OXY GAIN új generációs elektromos cigaretta egy csúcstechnológiájú műszaki termék, ami mikroprocesszor segítségével hozza létre a dohányzás érzését. Ez a készülék egyszerű jelekkel közöl fontos információkat a működéséről.
• A led 20-szor villan. >> az akkumulátor lemerült. Amíg az akkumulátort nem tölti fel, nem tudja használni a cigarettát. Töltött állapotában ez a jelzés megszűnik.
• A led 10-szer villan. >> Ez alatt az idő alatt a cigaretta nem működik. Ez a szünet azért indult be, mert túl gyakran szívott a cigarettába. (1 percen belül 15-ször)
• A led 6 másodpercig villog. >> bekapcsolt az automatikus tisztítási funkció. Ez biztosítja, hogy letisztuljon a kerámia fűtőtest a rárakódott anyagtól, biztosítva ezzel a megfelelő mennyiségű „ füstöt”. Az automatikus tisztítási funkció 1500 slukk után kapcsol be.
A patron
A patron nikotin folyadékot tartalmaz. A nikotin egy olyan alkaloida, amelyet dohánylevélből vagy más nikotint tartalmazó növényből nyernek. Ez az az anyag, amely függővé teszi a dohányosokat. Dohányzás közben a nikotin 7-9 másodperc alatt a vérbe jut, amire a dohányos szervezete egy sor fiziológia reakcióval válaszol, mint például a boldogság érzet. Manapság, szakértők és sok klinikai tapasztalat szerint a „ nikotint helyettesítő terápia” a biztos és hatásos módja a dohányzásról való leszokásnak.
Az OXY GAIN nikotin patron mentes az oly a káros anyagoktól, mint a kátrány és a szénmonoxid, a dohányzás ártalmai minimálisra csökkennek. Több egészségügyi és fogyasztóvédelmi szervezet (ROHR, CE) méreganyag tesztelése igazolta az OXY GAIN patron biztonságosságát.
Nikotin tartalom szerint 4 fajta patron létezik: magas, közepes, alacsony és nulla nikotin tartalommal.
Figyelmeztetés!
1. Hűvös, száraz helyen tartandó! Szavatossági idő: 24 hónap
2. Gyermekektől elzárva tartandó!
3. Használja fel a dobozon feltüntetett lejárati időn belül!
4. Ne helyezze a szájba és kerülje a nyálkahártyával való közvetlen érintkezést!
5. A megkezdett patront lehetőleg 2 héten belül használja fel. Ha gyengének érzi az ízt vagy a füstöt, cserélje ki a patront.
6. A patronban lévő nikotin és porlasztó anyag szigorúan meghatározott arányban kevert, ezért tilos a patront más folyadékokkal itatni!



Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 00:23
. Elektromos cigaretta NŐI AKCIÓS ÁR!! - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

aranyozott ékszer szett - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Egyátalán nem hordott ékszer szett eredeti dobozban


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-20 00:06
. aranyozott ékszer szett - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Jonathan Swift - Martin Woodside - Gulliver utazás - Jelenlegi ára: 849 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
235277
Jonathan Swift - Martin Woodside
Gulliver utazásai - Jonathan Swift eredeti regényének átdolgozása
Amikor Gulliver először tengerre száll, még nem sejti, milyen csodálatos világokat látogat majd végig, és milyen hihetetlen kalandok várnak rá. Látogass el Gulliverrel egy repülő szigetre, az apró emberkék földjére, a lovak országába, és még sok más érdekes helyre. Útközben különösebbnél különösebb figurákkal találkozol majd, s közben az emberek világáról is megtudhatsz egyet s mást.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 849 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 23:05
. Jonathan Swift - Martin Woodside - Gulliver utazás - Jelenlegi ára: 849 Ft

Hangfal - Jelenlegi ára: 1 Ft

Házi készítésű,  kompressziós hangfal-pár
Magas hangsugárzó: somogyi DT-3 60W,
Basszus:  Jamo 22503 80 w.
Kondenzátoros frekvenciavágás.
Méretek: szélesség: 25 cm, magasság: 80 cm, mélység: 30 cm.
Igazából Szeged és környéke lenne jó,  Szegeden házhoz is viszem.
Nem szeretném postázni, esetleg tesz-vesz futárszolgálattal a szállítás megoldható.
Bármilyen kérdésed van a hangfallal kapcsolatban, tedd fel és válaszolok!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-18 22:30
. Hangfal - Jelenlegi ára: 1 Ft

***Deluxe*** 18K gold filled karperec_1206 - Jelenlegi ára: 2 950 Ft


18K gold filled karperec. Legnagyobb licit viszi vagy kérd fix áron.
Szebbnél szebb ékszerek minimál ár nélkül
18K gold filled karperec, utolsó darab!
Mérete:   58 cm x 50 cm . A karperec enyhén ovális, így kényelmesebben fekszik a csuklón.
A GOLD FILLED ékszereket nem sima aranyozással készítik , hanem az alap fém felületét vastag arany réteggel növelik , kitöltik. Ezt nevezik gold fillednak amit magyarul arannyal töltött-nek lehet fordítani.
A hengerelt aranylemezt rendkívül nagy nyomáson és magas hőmérsékleten egybeolvasztják a hordozó fémmel ( általában réz , egyes ritkább esetekben ezüst ).
Egy rendkívül vastag fedőréteg jön létre, amely akár harmincszor  vastagabb lehet a más eljárásokkal felvitt réteghez viszonyítva. Ez a vastagság mikro miliméretben értendő.
Ezek az ékszerek nem színezik el a bőrt, nem okoznak allergiás tüneteket  és rendkívül kopásállóak.
Posta 400 ft.
Kérdezni licitálás/vásárlás előtt ajánlott. Bármi kérdésed van, irj nyugodtan.



Jelenlegi ára: 2 950 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 20:45
. ***Deluxe*** 18K gold filled karperec_1206 - Jelenlegi ára: 2 950 Ft

2011. december 21., szerda

Kisfiú felső sok márkás! - Jelenlegi ára: 400 Ft

Sziasztok!
Eladó egy kisfiú felső.
Állatszőr-, és füst mentes lakásból!
Folyamatosan töltök fel márkás ruhákat!
Postázom is!
Köszönöm, hogy benéztél! : )


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 20:30
. Kisfiú felső sok márkás! - Jelenlegi ára: 400 Ft

Cabot, Meg - Airhead 2. - Jelenlegi ára: 2 456 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
226765
Cabot, Meg
Airhead 2.
Emerson Watts menekül: az iskolából, a munkából, a családjától, a barátai elől, saját maga elől...
Még mindig nem tért magához a sokkból, hogy a lány, akinek az életét át kellett vennie, miután az agyát az ő testébe operálták, életben van - életben van, és irtózatosan dühös rá amiatt, hogy ellopta tőle azt, amiről azt állítja, az ő jogos tulajdona...
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 2 456 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 20:21
. Cabot, Meg - Airhead 2. - Jelenlegi ára: 2 456 Ft

KIHAGYHATATLAN !! AJÁNDÉKKAL - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Vásárolja meg bármely férfi családtagnak karácsonyra ezt a nagyon vonzó illatú edt-t, melyhez most ajándékba egy izzadásgátló deot és egy borotva balzsamot kap!!  
CSAK 5 NAPIG!!!



Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 20:15
. KIHAGYHATATLAN !! AJÁNDÉKKAL - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Pénztárca fekete-fehér műbőr! - Jelenlegi ára: 999 Ft

PÉNZTÁRCA/FEKETE-FEHÉR/MŰBŐR/!!!
MÉRETEI: 12x9, 5 cm KINYITVA: 18 cm
ÁLLAPOTA: A KÉPEK SZERINT/JÓ ÁLLAPOTBAN/!!!
HA BÁRMI KÉRDÉSED. VAGY AJÁNLATOD VAN ÍRJ!!!


Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2011-12-11 16:45
. Pénztárca fekete-fehér műbőr! - Jelenlegi ára: 999 Ft

Kristálygomba 1 adag - Jelenlegi ára: 1 Ft

Jelen aukció tárgya 1 adag, /vagyis 8 kanál/ kristálygomba, amely 2 liter üdítő elkészítéséhez elegendő.
A Kaukázus lakói ismerik a kristálygomba gyógyító hatását, a gyerekek is isszák mint a vizet és sokan a 110 éves kort is elérik. Ez a világ egyetlen helye, ahol az emberek egészségesen ilyen magas kort érnek el.
Professzor Menkiw szerint (aki egész életében a kristálygomba hatását vizsgálta) a Kaukázusban ismeretlen a tuberkolózis, a rák, a gyomorbántalmak, stb. Németországban Dr. Drasek már a II. világháború előtt megállapította ezt a különös hatást. Kristálygombával gyógyította a légzőszervek hurutos megbetegedéseit, gyomorgörcsöket, krónikus bélgyulladásokat, májgyulladást, epebetegségeket, hólyagproblémákat és segített a nehéz betegségek utáni lábadozások idején is. A beteg-gyógyításban a kristálygomba mint anyatejpótlék, terhességi ekcéma ellen is szolgált, valamint krónikus altesti női betegségeknél.
 
Felhasználási lehetőségek: Idegbetegségek, belső daganatok, izületi gyulladás, szívinfarktus, epe-, máj-, vese, fertőző májgyulladás, gyomor- és bélbetegségek, hasmenés, szorulás, vérkép problémák, kiütések, ekcémák, stb.
Adagolás:
Idegekre, gyomorfekélyre,   asztma, bronchitis, vérszegénység, vérkép problémák, sclerózis multiplex, vérnyomás és testsúly normalizálás: napi 1 liter (2-3 hónap múlva gyógyul);
Súlyos esetben : napi 2 liter;
Kiütések, ekcémák: naponta 0. 5 liter, külsőleg bedörzsölni, hagyni megszáradni, ha kézről, arcról van szó, reggel lemosni. 2-4 hét alatt a makacs kiütések is eltűnnek;
Vese-, hólyag-, epebetegségek: naponta 1 liter. 2-6 hónap alatt gyógyul.
 
A LEGFONTOSABB!!! : A KRISTÁLYGOMBA MEGAKADÁLYOZZA A TÁPLÁLÉK ROTHADÁSÁT A BELEKBEN, EZÁLTAL GYÓGYÍT ÉS ÉLETHOSSZABBÍTÓ HATÁSA VAN. A KRISTÁLYGOMBÁT NAPONTA KELL INNI, NEM ZAVARJA AZ EMÉSZTÉST, MERT GYORSAN FELSZÍVÓDVA A VÉRBE JUT. KOMOLY, HOSSZANTARTÓ BETEGSÉGEKNÉL BŐSÉGESEN SZÜKSÉGES KRISTÁLYGOMBÁT INNI REGGEL, DÉLBEN, ESTE FÉL-FÉL LITERT.
 
Elkészítés: FIGYELEM!!! A gomba fémmel nem érintkezhet!!!
széles szájú (nem fém) lezárható edényt, vagy üveget használjunk. 6 evőkanálnyi (műanyag kanál) kristálygombát szitába téve, meleg (nem forró) vízzel lemossuk, 10-15 dkg cukrot (javasolt a 15dkg) 1 db száraz fügét, vagy 6-8 szem mazsolát  és fél, jól megmosott citromot teszünk bele. 2 liter hideg vízzel felengedjük, jól felkeverjük, szobahőmérsékleten 2-3 napig érleljük és minden nap újra megkeverjük (javasolt naponta 2-szer keverni). Érlelés után leszűrjük, üvegbe töltjük és a citrom levét belecsavarjuk.
Ügyeljünk arra, hogy a gomba fémmel ne érintkezzen semmilyen körülmények között!!! Javasolt az üveg illetve tárolóedény folpack-al, celofánnal történő lezárása.
A kristálygombát langyos folyóvíz alatt szűrőben alaposan kimossuk és a fentiekben megadott módon újra felhasználjuk. A gomba gyorsan szaporodik, nehéz hozzájutni, ezért a szemétbe dobás helyett a felesleget jobb tovább adni. A belőle készült ital a hűtőben néhány napig eláll.
Fogyasztása hűtve ajánlott. Előfordulhat, hogy elkészítés során kissé pezsgős lesz az ital. Ez teljesen természetes.
A kész italnak a bodzaüdítőre hasonlító íze lesz.



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-14 19:59
. Kristálygomba 1 adag - Jelenlegi ára: 1 Ft